Inner Swimmers - Yuppi Camp

Inner Swimmers - swimming 20km for Yuppi Camp

280 RON Donations raised
28% Complete
1,000 RON Target
3 Donations
I want to donate!

 

Kedves barátok, ismerősök.

Mi vagyunk az Inner Swimmers úszócsapat. Hárman jelentkeztünk  egy 10 órás éjszakai úszóversenyre, 20km, mely március 2.-én indul Szentendre.

A csapatunk két fő célja van. Az  egyik célunk az öntúlszárnyalás, hiszen ez nem egy kis táv vagy idő- ahogy tetszik, amit vízben fogunk tölteteni. Számunkra ez megpróbáltatás, kihívás, első sorban saját magunkkal való versenyfutás, kilóméterek és saját határok feletti győzedelmeskedés.

Miért vagy inkább kiért/kikért úszunk? Biztos vagyok benne, hogy hallottál már a Bátor Táborról, ennek van egy erdélyi kisöccse, a Yuppi Tábor (www.yuppicamp.ro), ahol krónikus beteg gyerekek és családjaik szárnyalhatnak túl saját akadályaikon, nyaranta négy alkalommal, ingyenes táborozási lehetőséget kapva. Második célunk tehát az adománygyűjtés, azért, hogy legalább 3 gyerek részesüljön a Yuppi Tábor rekreációs élményeiben. Egy gyerek táboroztatása 1000 lejbe kerül, ami hozzávetőlegesen 70 000 forint.

Miként tudsz támogatni bennünket, vagyis a gyermekeket?

Anyagi adománnyal, lépj fel a profilunkra és kattints az I WANT TO DONATE! (VREAU SĂ FAC O DONAŢIE/Szeretnék adományozni) gombra!

Inner Swimmers

Illés János, Illés Olivér, Tajti Tamás

Dragi prieteni şi cunoştinţe, 

Noi suntem echipa de înot Inner Swimmers. Ne-am înscris pentru un concurs de înot care durează 10 ore, 12km, în data de 2 Martie.

Echipa noastră are două obiective. Unul din obiectivele noastre este de a ne autodepăşi, dat fiind că intervalul de timp pentru înot pe care ni-l asumăm nu este unul mic, este pentru noi o provocare, o oportunitate de a ne înălţa deasupra propriilor limite şi performanţe de până acum.

Pentru ce sau cine vom înota? Tabăra Yuppi, pe baza modelului oferit de Bátor Tábor din Ungaria, oferă copiilor cu boli cronice şi familiilor lor oportunitatea de a se autodepăşii , în cadrul taberelor organizate de 4 ori pe vară, fără a avea grija costurilor şi problemelor din viaţa de zi cu zi. Costul unei tabere pentru un copil înseamnă o sumă de 1000 de lei pentru organizaţie.

Cum poţi să sprijini cauza noastră? Fă o donaţie apăsând butonul verde VREAU SĂ FAC O DONAŢIE! 

Inner Swimmers

Illés János, Illés Olivér, Tajti Tamás


Read the story below or recommend this campaign to your friends.

in benefit of

Yuppi Camp

Yuppi Camp oferă terapie prin experienţă copiilor cu boli oncologice, diabet sau boli autoimune.

___________________________________________________________________________________________

A Yuppi Camp terápiás rekreációt nyújt onkológiai beteg, diabéteszes vagy más autoimmun betegséggel küzdő gyermekek és kamaszok  számára.

Yuppi Camp ~ 2014 - 2019

Asociația noastră sprijină copiii cu boli cronice și familiile lor prin organizarea de tabere experiențiale terapeutice gratuite, unde ei învață că pot avea o viață completă în pofida bolii cu care trăiesc.

______________________

Szervezetünk a krónikus beteg gyerekeket és családjaikat támogatja olyan ingyenes élményterápiás táborokon keresztül, ahol megtapasztalhatják, hogy ők is élhetnek teljes életet a betegségük ellenére.

3 Donations

Anonymous

30 RON
Hajrá fiúk!
02 Mar 2019

Anonymous

100 RON
02 Mar 2019

Anonymous

150 RON
Hajrá
02 Mar 2019